A Murán elindult áradás miatt elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a folyó magyarországi szakaszán, ahol a vízszint egy nap alatt több mint egy métert emelkedett. Az előrejelzések szerint már vasárnap, de a vártnál alacsonyabb szinten tetőzhet a folyó.
A Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóságának honlapja szerint szombat este rendelték el a Mura magyarországi szakaszán az elsőfokú árvízvédelmi készültséget. A folyó vízszintje – a szombat reggel nyolc órakor mért 210 centiméter után – vasárnap reggel nyolc órakor 324 centiméteren állt, vagyis 24 óra alatt több mint egy métert emelkedett.
A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Nyuduvizig) szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy az Ausztria felől indult árhullám miatt az előrejelzések szerint kedd estére a harmadfokú készültséget igénylő, 430 centimétert meghaladó árhullám is kialakulhat a Mura vízgyűjtőjén.
A Murán ma félméteres áradás várható
A Nyuduvizig vasárnapi közlése szerint Zala megye egyik folyóján, a Murán Letenyénél vasárnap további, mintegy félméteres áradás várható még. A szlovén szakaszon szombat éjszaka tetőzött a folyó, Horvátországban vasárnapra érte el a tetőzés közeli szintet.
Hirdetés
A korábban számítottnál kevesebb csapadék miatt Letenyénél már vasárnap éjjelre és alacsonyabb szinten várható a Mura tetőzése. Éjszaka a másodfokú készültséget jelentő 370 centiméter körüli vízállásnál érheti el a mostani maximális magasságát a folyó.
Apadás indult meg a Principális-csatornán, ahol szombat délután volt a tetőzés, a Kebele-patakon pedig a jelentős vízszintemelkedés után vasárnap már szintén apad vízszint.
A Zalán nincs jelentős árhullám
A Zalán jelentős árhullám nem alakult ki. Összességében 1 m-es vízszintemelkedés volt a vízfolyáson a felső szakaszon. Zalaapátiban fokozatot elérő vízállásra nem kell számítani. A védelmi szakaszokon a zsilipek szükség szerint lezárásra kerültek, az érintett vízfolyásokon a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság folyamatos őrszolgálatot tart.
