A helyenként tizenöt méter széles és ugyanilyen mély kráter keletkezett a somogy megyei, a fonyódi járásban található Pamuk közelében. Az óriási gödröt az MTI fotósa, Varga György örökítette meg.
Több mint száz méter hosszú és tizenöt méter mély az a kráter, amely a somogy megyei Pamuk közelében keletkezett. A Kapos TV riportja szerint a földmunkáktól fellazult talajt a földalatti vízmosás hordta el. A kráter körülbelül két éve keletkezhetett, jelenleg a szakemberek körbezárták, ugyanis életveszélyes a közelében tartózkodni.
Hirdetés
Ingatlanokat egyelőre közvetlenül nem veszélyezteti, azonban a vízmosás a földet a közeli patakba hordta, amely emiatt több helyen kilépett a medréből, kerteket is elöntve.
A szakemberek szerint az omlást nem lehet megállítani. A megoldást az jelentené, ha a jelenlegi szántóföldet erdősítenék, így megfogva a talajvizet.
Évekkel ezelőtt Somogybabodon is keletkezett egy hasonló kráter, amelyre aztán sokan élőben is kíváncsiak voltak. Most a Pamukiak is remélik, hogy legalább egy kicsit fellendül emiatt a turizmus ezzel hozva egy kis hasznot a településnek.

