Nagy bajba került a BFC Siófok. A jelenleg a másodosztályban játszó csapat a szponzori és reklámbevételek megcsappanása, valamint az önkormányzati támogatás megszűnése miatt komoly anyagi gondokkal küszködik.
A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a csapat honlapján és közösségi oldalán a szurkolóihoz fordult segítségért. Arra szeretnék kérni őket, hogy lehetőségeik szerint támogassák a klubot, hogy elkerülhessék a megszűnést.
A BFC Siófok jelentős múltra tekint vissza 1921-es megalakulása óta. A klub életében jelentős győzelmek is születtek már és az első osztályban is megfordult a klub.
Hosszú út vezetett a problémákig
A csapat közleménye szerint az anyagi problémák egy hosszú folyamat eredményeként alakultak ki. A másodosztályban való szerepléssel csökkentek a névszponzori és reklámbevételek, megcsappant a jegyeladás és a tévéközvetítések után járó összegek is kiestek. Ezek pedig jelentős anyagi nehézségekhez vezettek. A vezetőség folyamatosan tárgyal a lehetséges szponzorokkal azonban egyre szorítja az idő a csapatot.
A baj tetézéseként pedig a BFC Siófok az önkormányzat által eddig nyújtott támogatástól is elesett, emiatt pedig már a szezon befejezése is kérdésessé vált. Azaz a támogatás megvonása nem is jöhetett volna rosszabbkor.
A klub vezetésének hivatalos állásfoglalásában Bíró Gábor, a BFC Siófok ügyvezetője így fogalmazott:
Hirdetés
Rengeteg munkánk van a klubban, aki követi a labdarúgást ezt tudja, egyetlen célunk van csak: ne vesszen kárba, amit évek során felépítettünk.
Az ügyvezető szerint a csapat már elindult egy jó úton, pozitív visszajelzéseket kapnak és talán már az sem hangzik túlzásnak, hogy kezdenek visszatérni a stadionba a nézők. Valamint hozzáteszi, hogy az új városvezetéssel egyetemben a klub is a “rend” az átlátható gazdálkodás híve.
A közleményben kifejtik nem kívánnak konfrontálódni a városvezetéssel, jól tudják, hogy nem lehet kizárólagosan rájuk támaszkodni, azonban míg nem érkezik meg a főszponzor szükség van a város támogatására.
A fiatalok jövője is veszélybe kerülhet
Ha Siófokról eltűnik a profi labdarúgás, az a több száz gyermekkel foglalkozó utánpótlást is magával ránthatja. Hiszen, ha nincs perspektíva a fiatalok előtt vagy abbahagyják a focit, vagy máshol kamatoztatják tehetségüket. A közlemény szerint a jövőben a BFC Siófok még szorosabban kíván együttműködni az utánpótlás csapatokkal.
Ha pedig a fenti nem volna elég indok a csapat megszűnésével az állam által finanszírozott 600 millió forintos stadion rekonstrukciót is elvesztené a város.
A BFC Siófok olyan cégek, vállalkozók, magánszemélyek segítségét keresi, akik anyagi támogatást tudnának nyújtani céljaik eléréséhez. Azaz, hogy a klubot ne kelljen megszüntetni.
