Április elsejétől – a szokásosnál egy kicsit korábban – már fizetni kell a parkolásért Balatonfüreden. A parkolási zónák nem fognak változni, azonban a díjak emelkednek.
Idén április 1. és október 31. között kell majd fizetni a parkolásért Balatonfüreden, azaz egy hónappal tovább, mint z előző években.
A zöld zónában és felső városrészben az eddigi 140 forintról 170 forintra emelkedik az óránkénti parkolás díja, a piros zónában pedig 240 forintról 300 forintra. A kiemelt parti övezet zónában, amely eddig is a legdrágább volt azonban marad a 500 forintos óránkénti parkolás. A parkolási díjat továbbra is minden parkolóban van lehetőség mobiltelefonon keresztül is megfizetni.

Balatonfüredi parkolási zónák.
Hirdetés
A helyiek számára igényelhető bérletek ára is emelkedik az idén. A legutóbbi testületi ülés határozata szerint az eddigi éves parkolási bérletet most már 2600 forint helyett 2900 forintért vehetik meg a balatonfürediek.
A bérletek már megvásárolhatóak Probio Zrt. irodájában, azonban csak azok kaphatnak bérletet, akiknek nincs semmilyen tartozásuk az önkormányzat felé.
A parkolási zónák kialakításával és a díjak kiszabásával kettős szándéka van az önkormányzatnak: egyrészt szabályozni szeretné a szezon alatt megnövekvő forgalmat, illetve meg szeretné óvni a reformkori városrészt.
A parkolási rendszer működtetője idénre is fokozott ellenőrzéseket ígér.
