Sport Veszprém

Egy győzelemre a Veszprém az újabb bajnoki címtől

Zubai Szabolcs; Terzic, Mirsad; Kallman, Jonas
A veszprémi Mirsad Terzic, valamint a szegedi Jonas Kallman (k) és Zubai Szabolcs (b-j) a férfi kézilabda NB I döntőjének első mérkőzéseként vívott MKB-MVM Veszprém - MOL-Pick Szeged találkozón. Fotó: Kovács Anikó

A címvédő MKB-MVM Veszprém remek második félidei játékával 29-23-ra legyőzte a vendég MOL-Pick Szeged csapatát a férfi kézilabda NB I döntőjének első mérkőzésén, és egyetlen siker választja el a 23. bajnoki címétől.

Az egyik csapat második sikeréig tartó párharc állása: 1-0 az MKB-MVM Veszprém javára. A két csapat ebben a szezonban eddig már négyszer találkozott, és mindig a Veszprém győzött.

Eleinte fej-fej mellett haladt a két elitgárda, majd 5-3-ra vezetett a hazai együttes, de gyorsan egyenlő lett ismét. Nagy volt a rohanás, gyakran csúszott be hiba is, de rendszerint a vendégek futottak a címvédő után. Így ment a 19. percig, ekkor Parrondo büntetőjével először vezetett a Szeged (8-9), majd egy újabb bekapott gól után időt kértek a hazaiak. A Tisza-partiak folytatták jó sorozatukat, 11-8-ra megléptek, Sierra parádézott a kapuban.

A túloldalon Mikler állt be, és hétméterest fogott emberhátrányban, ám társa, Alilovic nem igazán tudott védeni. A 25. percben már 13-9 volt az állás, és a szünetig sikerült kivédekezni egy emberhátrányt is a roppant motivált és elszánt vendégeknek.

Fordulást követően nagyobb sebességre kapcsolt a Veszprém, és Mikler védéseinek hála megkezdte a felzárkózást. Amikor sikerült utolérni a riválist (40. perc: 18-18), akkor időt kértek a vendégek. De már nem tudták megállítani az ismét lendületbe jött hazaiakat, akik hosszú idő után fordítottak.
Megroppant a Szeged, rengeteg labdát szórt el, így nem maradt esélye a végjátékra. Az 55. percben 26-23-ra vezetett már a címvédő, és nem engedte ki kezéből a győzelmet.

Egyetlen győztes meccs a 23. bajnoki címig

Hirdetés

A második mérkőzést kedden rendezik Szegeden, és ha szükséges, akkor a harmadik összecsapásnak, május 24-én, pünkösdvasárnap Veszprém ad otthont.

A Veszprém 1985-ben, 1986-ban, 1992-ben, 1993-ban, 1994-ben, 1995-ben, 1997-ben, 1998-ban, 1999-ben, 2001-ben, 2002-ben, 2003-ban, 2004-ben, 2005-ben, 2006-ban, 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben nyert bajnoki címet. A Szeged 1996-ban és 2007-ben diadalmaskodott.

MKB-MVM Veszprém – MOL-Pick Szeged 29:23 (12:15)

MKB-MVM Veszprém: Alilovic, Mikler – Gulyás, Iváncsik, Schuch, Ilic 6 (1), Nilsson 1, Nagy 9, Zeitz 1, Ugalde 3, Marguc 1, Chema 3, Terzic, Sulic 5, Lékai 1.

MOL-Pick Szeged: Sierre, Wyszomirski – Vadkerti, Kallman 5, Robledo 5, Zubai 2, Ilyés, Balogh 1, Blazevic , Prodanovic 2, Bombac 2, Parrondo 3 (2), Vranjes 1, Ancsin 2.

Hétméteres: 1/1 ill. 3/2
Kiállítás: 6 perc ill. 6 perc

Mit szól hozzá?

hozzászólás