Napozó

Értékes, arannyal teli hajóroncsot találtak Finnország partjainál

Arannyal teli hajót találtak Finnországban
Rengeteg értékes rakomány mellett tízezer aranyérmét is szállított a hajó.

Értékes, kinccsel teli 15. századi hajóra bukkantak búvárrégészek Finnország partjainál.

Történelmi dokumentumok szerint a Hanneke Wrome egyike volt azon két Lübeckből indult hajónak, amely Németországból Tallinnba tartott 1468 novemberében. A hajón 10 ezer darab aranypénz és arany ékszer volt, a kincs mai értékét több mint 150 millió dollárra (39 milliárd forint) becsülik a szakemberek.

A kor legnagyobb hajókatasztrófája

A Finnországban ritka, erős keleti szelek ragadták el mindkét hajót. Míg az egyiknek sikerült Tallinnban partot érnie, a Hanneke Wrome hullámsírba merült több mint 300 főnyi utassal és személyzettel, valamint a páratlan kincsekkel.

Ez volt az akkori kor legnagyobb tengeri katasztrófája, de nem ez volt az egyetlen azon az útvonalon – mondta Rauno Koivusaari, a feltárást végző csoport vezetője.

Arannyal teli hajót találtak Finnországban

A kutatók által készített felvétel a tengerfenéken nyugvó hajóroncsról. Fotó: Rauno Koivusaari

1994-ben a Tallinnból Stockholmba tartó Ms Estonia is itt süllyedt el, 852 fedélzetén tartózkodó halálát okozva, a tragédia a 20. század egyik legnagyobb tengeri katasztrófája volt.

Hirdetés

A hajóroncs kelet-nyugati irányban van szétszóródva Jussarö finn szigettől délre, ez megerősíti az elsüllyedés dinamikáját a keleti viharban – mondta Koivusaari a Discovery News-nak.

Hozzátette: a Tallinnban őrzött dokumentumok két távolságot adnak meg a hajó elsüllyedését illetően, az egyik 10 tengeri mérföldre Tallinntól, a másik 14 mérföldre. “Mindkettő helyes. Az egyik a hanza tengeri mérföldet, a másik a rómaiak által bevezetett és általunk ma is használt tengeri mérföldet takarja. A hajót pontosan a feljegyzések szerinti távolságban találtuk meg” – fogalmazott.

Nyáron kezdődik a feltárás

A mintegy 40 méter hosszú Hanneke Wrome hajó roncsát a csoport egyik tagja meg is örökítette videón. A felvételen jól látható a fából készült hajótest és a vasmacska is. “Ez pontosan olyan, mint amilyen vasmacskákat a hanzavárosok hajói használtak” – mondta a búvárrégész.

A hajó feltárása még nem kezdődött meg, a finn nemzeti régészeti testület nyáron tervez kutatásokat a roncsnál, amikor meg akarják határozni a korát, hogy megerősítsék valóban a Hanneke Wrome hajót találták meg. Ha felhozzák a mélyből, az elsüllyedt kincs a finn kormány tulajdona lesz.

 

Mit szól hozzá?

hozzászólás