Egész jól kezdett a tabella második helyén álló Pick Szeged otthonában a Balatonfüredi KSE a férfi kézilabda NB I felsőházi rájátszásának 9. fordulójában, de a szegediek hozták a papírformát. A végén tizenkét gólos különbséggel kaptak a fürediek.
Az meccs kezdetén nem sok gólt láthatott a közönség, az első találatot Illyés szerezte, majd mindkét félnek sikerült kihagynia egy hétméterest. A 7. percben még csak 2-2-t mutatott az eredményjelző. A nyolcadik percben a szegediektől Balogh bokája fordult ki, így cserélni kellett. Ennek ellenére a hazaiak egy komoly rohammal három gólos előnyre tettek szert.
Ezután összeszedte magát a Balatonfüredi KSE és a 20. percre sikerült egyenlíteni (9-9). A félidő vége felé azonban ismét egy nagy hazai roham következett, így a szünetre ismét három gólos volt a különbség a Szeged javára.
A második játékrészben úgy tűnt, hogy a fürediek valahol bent ragadtak az öltözőben, már az elején sikerült a hazaiaknak hét gólosra növelni az előnyüket. A balatoniak gyenge védelmének köszönhetően, sorra lőtték a szegediek a látványos bombákat. A félidő közepénél pedig már szinte semmi nem veszélyeztette a szegedi kaput.
Az 52. percben már megvolt a közte tíz a Szeged javára, akik még mindig töretlen lendülettel lőtte a gólokat, míg a Balatonfüred már leginkább csak a meccs végét várta. A vendégeknek végül nem is sikerült tízen belül maradniuk, összesen tizenkét gólos előnyt harcoltak ki a szegediek.
Hirdetés
MOL-Pick Szeged-Balatonfüred 34-22 (15-12)
Újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Hargitai, Markó.
MOL-Pick Szeged: Sierra – Prodanovics 5, Balogh, Bombac 4, Zubai 3, Ilyés 1, Källman 1. Csere: Blazevic, Ancsin 6, Robledo 4, Hegedüs 1, Parrondo 7/4, Vadkerti, Fekete 1, Szabó B. 1. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Balatonfüredi KSE: Székely – Iváncsik T. 3, Juhász, Bánhidi 1, Gerdán, Zdolik 4, Bóka 3. Csere: Borbély (kapus), Grigorjev 3, Szöllösi 6/2, Faluvégi 2, Vilovszki, Kovacsics, Ligetvári, Németh, Gábori. Vezetőedző: Csoknyai István.
Kiállítás: 6, ill. 8 perc.
Hétméteres: 6/4 ill. 4/2
