Holnap, április 24-én nyit a Balatonfüredi Kemping. Ugyan már most is nagy a sürgés forgás a kempingben, de egyelőre csak a munkatársak igyekeznek elvégezni az utolsó simításokat a vendégek érkezése előtt.
Új tulajdonossal, de a régi üzemeltetővel nyit a Balatonfüredi Kemping április 24-én. A hétvégén már érkeznek az első vendégek, akiket kifestett házak, szép, virágos parkok várnak majd.
Takács Katalin, a kemping vezetője a FüredTV-nek adott intejújában elmondta, hogy változatlan szálláshely kapacitással várják a vendégeket. Néhány százalékkal nőtt a tavalyihoz képest az érkezett foglalások száma is. A holland, dán és német vendégkör előszeretettel foglal, már jóval előre is. Megnőtt a lengyel és cseh vendégek száma i, valamint nagy öröm a kemping számára, hogy növekszik a belföldi vendégek száma is, azaz egyre szívesebben választják a Balatont.
Hirdetés
Az idén 50. születésnapját ünneplő Balatonfüredi Kemping számos rendezvénynek és sporteseménynek is helyet ad majd a szezon folyamán.
Nyit a többi kemping, a strandok is készülnek
A Balatonfüredi kemping után Révfülöpön nyílik meg május elsejével a kemping, majd a következő hétvégén az alsóőrsi is várja már a látogatókat.
Eközben a balatoni strandok is készülnek a szezonra, már javában folynak a szezon előtti munkálatok. Az alsóörsi strand akár már május 15-én kinyithat, amely persze nagyban függ az időjárástól. Május 23-án pedig már a balatonfüredi és a csopaki strandok is várhatják a fürdőzni vágyókat.
