112 Zala

Idős asszonyt vert – órákon belül elfogták

A 21 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy megvert egy idős asszonyt Lentiben.
A 21 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy megvert egy idős asszonyt Lentiben.

A rendelkezésre álló adatok szerint május 19-én éjjel egy 85 éves idős asszonyt súlyosan bántalmazták saját otthonában, Lenti, Mumor városrészben. A rendőrséget az asszony egyik rokona értesítette.

A lenti rendőrök órákon belül elfogtak, előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki egy 21 éves lenti férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. május 19-én éjjel 00 óra 30 perckor betört az idős asszony házába, és olyan súlyosan bántalmazta a nénit, hogy az életveszélyesen megsérült, a mentők a zalaegerszegi kórházba vitték.

Hirdetés

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya felfegyverkezve elkövetett rablás, és életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 21 éves H. Ádám ellen, akit a nyomozók őrizetbe vettek, és a Zalaegerszegi Járásbíróság elrendelte előzetes letartóztatását.

Fotó, forrás: Police.hu

Mit szól hozzá?

hozzászólás