A Balaton is várja a majálisozókat különféle kulturális, zenei, sport és néhol még egy kis retro május elejei programokkal is. Nézzük mit kínálnak a Balaton-parti települések.
Balatonfüreden a május elsejéhez kapcsolódóan már korábban megkezdődött a Jókai Napok rendezvénysorozat, amelynek keretén belül megemlékeznek a magyar irodalom legnagyobb romantikus írójáról, valamint színházi és zene programokkal, és gasztronómiai ínyencségekkel is várják a látogatókat.
Siófokon a hajókikötőben várják koncertekkel, vásárral, gasztronómiai különlegességgel és sok színes gyerekprogrammal a majálisozókat. A hangulatról gondoskodik többek között a Shodor Balázs, a Nosztalgia zenekar, Adami János, és a Hawaii zenekar.
Keszthelyen május elseje a balatoni szezonnyitó is egyben. Három napon keresztül várják az érdeklődőket koncertekkel, táncbemutatókkal és mindhárom nap estéjén utcabállal.
Balatonalmádiban olyan igazi, sör-virslis retro hangulat várja a látogatókat. Az este végén pedig a Klubdélután tart egy pörgős retropartit.
Hirdetés
Alsóőrsön is többnapos programsorozattal várják az érdeklődőket. Ma délután felállítják a hagyományos Májusfát az alsóőrsi óvodások közreműködésével. Holnap a családi programoké lesz a főszerep: ugrálóvár, kézműveskedés és sportprogramok is várják a kisebbeket és nagyobbakat.
Tihanyban a Hajóállomáson Családi nap lesz május elsején. A gyerekek különféle kézműves és ügyességi játékokban próbálhatják ki magukat, míg a felnőttek számára egy kis folkról műsorral, este pedig utcabállal kedveskednek.
Balatonszárszón a jó hangulatú május elseje után, május másodikán Ganxta Zolee és a kartell ad ütős koncertet.
Balatongyörököt is érdemes meglátogatni majd május második napján, ugyanis Palancsintafesztivállal várják (nem csak) az édesszájúakat. Az édes és sós palacsinta költeményeken kívül, természetesen gondoskodnak a jó hangulatról és a kisebbek szórakoztatásáról is.