Veszprém megye foglalkoztatási helyzetéről és a jövőbeli pályázati lehetőségekről is beszélt Fenyvesi Zoltán, a Megyei Közgyűlés alelnöke, a tapolcai időközi választás Fideszes jelöltje, márciusban tartott nagyvázsonyi sajtótájékoztatóján.
Egészen addig kell tevékenykednünk, a munkákat folytatnunk, amíg egyetlen ember is van Magyarországon, aki dolgozni szeretne és nem tud
– fejtette ki legfőbb célját a tapolcai választásokon induló Fenyves Zoltán. Hozzátette, a megye az eddig megkezdett elképzelések mentén halad a munkahelyteremtés tekintetében.
Hirdetés
Fenyves Zoltán kiemelte, hogy 2010 óta 60 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma Veszprém megyében, azaz 24 000 helyett már csak 9 100-an vannak munka nélkül a megyében.
Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter az Öböl TV-nek adott interjújában ezzel kapcsolatban elmondta, folytatni fogják a munkahelyek megtartását, valamint a közmunkaprogramokat, azok számára, akik egyelőre nem tudnak munkához jutni. Kiemelte még, hogy a szakképzés is átalakul, amelynek keretében egy teljesen új tanévet kezdenek meg idén szeptemberben.
Varga Mihály még elmondta, hogy az új gazdaságfejlesztési programban kiemelt szerepet kapnak a kis- és középvállalkozások is. A miniszter szerint a szektor már felkészült a pályázatokra. A miniszter szerint azon vannak, hogy minél hamarabb közreadják a pályázatokat, valamint hozzátette, hogy nagymértékben egyszerűsítették a pályázatok beadásához szükséges feltételeket is.