Tegnap, rendkívüli testületi ülésen köteleződött el a siófoki városvezetés az uszoda megépítése mellett.
A képviselő-testület egyhangúlag nyilvánította ki, hogy elköteleződik az uszoda megépítése mellett, amelyhez területet is biztosít, valamint pályázati forrást talál.
Évekkel ezelőtt lebontották a régi siófoki uszodát, amely azóta is hiányzik a városnak és környékének. Jelenleg Tabra, Balatonszemesre, vagy Balatonfűzfőre kell járnia annak, aki úszni, vagy sportolni szeretne. A Galerius Fürdő tanmedencéje csak úszásoktatásra és szabadidő eltöltésére alkalmas. Az új uszoda eddig forráshiány miatt nem épülhetett meg.
Hirdetés
Az új siófoki uszoda megépítését a Magyar Vízilabda Szövetség is aktívan támogatja. A szövetség álláspontja szerint a vízilabda sportága eddig az uszoda hiánya miatt nem tudott elterjedni a Dunántúl ezen részén.
A siófoki uszoda megvalósításához már az előzetes terveket is elkészítették, amelyben azzal is számolnak, hogy a beruházási költségek után az uszoda fenntartása is költségekkel jár. Emellett megkezdték a lehetséges területek felmérését is, melyik lenne a legideálisabb az uszoda felépítésére.
A beruházást pályázati forrásokból szeretné megvalósítani az önkormányzat, amelyhez reményeik szerint találnak egy olyat, amelyhez csak az önrészt kell biztosítani.