Az Utair felfüggesztette valamennyi járatát a Balaton melléki repülőtérre, így nem kezdődhetett meg a sármelléki szezon március végén.
Az orosz gépek érkezése már korábban is kérdéses volt, hogy elindulnak-e a heti, menetrend szerinti járatok a moszkvai Vnukovo reptér és Sármellék között. A rubel árfolyamának jelentős ingadozása, illetve az orosz gazdasági helyzet miatt vált kétségessé a heti járatok indulása, s ezeket végül az Utair légitársaság fel is függesztette, az év második felében azonban már várható charterek érkezése.
A Hévíz-Balaton Airport Kft.-t működtető Hévíz polgármestere, Papp Gábor az MTI megkeresésére elmondta, hogy a probléma nem kizárólag a sármelléki repülőteret érinti. Az orosz járatokat sorra mondják le, egyre több repülőtér szembesül ezzel a problémával. Az orosz turisták azonban ennek ellenére is ellátogathatnak Hévízre, csak nem közvetlenül, hanem budapesti, vagy bécsi leszállással.
Hirdetés
A hévízi önkormányzat az Utairen kívül más légitársaságokkal is tárgyal annak érdekében, hogy charterjáratok érkezzenek Moszkvából Sármellékre. Várhatón az év második felében pedig meg is érkeznek.
Nem marad repülő nélkül Sármellék
Az ügyvezető, Benkő Attila már korábban is arról beszélt, hogy április 11-étől biztosan újraindulnak a hévízi Mutsch Ungarn Reisen szervezésében immáron másfél évtizede több német nagyvárost Sármellékkel összekötő charterjáratok, amelyek sora idén svájci, zürichi járatokkal is kiegészül. A Lufthansa és az osztrák InterSky gépein kívül a már szintén hagyományosnak számító drezdai, erfurti és lipcsei charterek ugyancsak közlekednek idén, változatlanul a német Salamon Reisen szervezésében, a Germania légitársaság repülőivel.
Újdonság idén a Balaton melléki repülőtér kínálatában a Green Travel által először indítandó törökországi charter. Antalyába a török Freebird légitársaság első gépe június 16-án indul és utoljára szeptember 1-jén érkezik, de az érdeklődés már most meghaladja az előzetes várakozásokat.
A múlt évben 33 ezer utas fordult meg a sármelléki repülőtéren. Az oroszországi helyzet miatt idén lassabb forgalomnövekedésre számítanak, de így is legalább 36 ezer utast várnak.