A strandnyitások előtt komoly botrány bontakozott ki a siófoki parti illemhelyek körül: évtizedek óta pályáztatás nélkül ment a mosdók bérbeadása. Tegnap a szűkös határidejű pályázatok eredményhirdetése megtörtént azonban ennek nem mindenki örült.
Előző hét végén dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere arról számolt be, hogy roma emberek várták a hivatal előtt azzal, hogy idén “nem adja” a roma elnök nekik a parti WC-t, amelyet több mint tíz éve béreltek, mert a polgármesterre szavaztak.
A polgármester ezután hívta fel a Balaton-parti Kft. igazgatóját, aki elmondta, hogy a Roma Nemzetiségi Önkormányzat adott le egy névsort, amely alapján megkötötték a szerződéseket. Az igazgató szerint ez volt a kialakult gyakorlat, már akkor is mikor átvette az irányítást és senki nem mondta, hogy másképpen legyen. A polgármester közölte, hogy ebben az esetben sem lehet eltekinteni a pályáztatástól.
A beszámoló szerint nem sokkal később telefonhívást kapott a polgármester azzal, hogy ne avatkozzon bele az illemhely-ügybe, mert ez családok közötti ügy. Ez komoly felháborodást váltott ki a polgármestertől, ezért hétfőn be is hívatta a Balaton-parti Kft. ügyvezetőjét és teljeskörű tájékoztatást kért az alpolgármester és a jegyző jelenlétében.
A múlt homályába vész…
A polgármester beszámolója szerint ebből az derült ki, hogy 20 éves bevett gyakorlat szerint, szokásjog alapján működött az illemhelyek bérbeadása. A siófoki Roma Nemzetiségi Önkormányzat hozott listát és az azon szereplőkkel kötötték meg a szerződéseket. Hogy hogyan alakulhatott ki ez a szokás, vagy mi alapján az a múlt homályába vész.
Hirdetés
Ezzel kapcsolatban megkerestük telefonon a Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetőjét, Németh Zsoltot is. Szerettük volna megtudni tőle, hogy valóban az általuk adott lista alapján jelölte-e ki a Balaton-parti Kft., hogy ki üzemeltet WC-t a parton. Kérdéseinkre csak annyit válaszolt, hogy a nemzetiségi önkormányzat nem adott le listát, a többi kérdésünkre pedig csak személyesen ad választ a Roma Nemzetiségi Önkormányzat teljes testületének jelenlétében. Azt azért megjegyezte, hogy Siófokon más dolgokkal is foglalkozhatnának a település vezetői WC-ügyek helyett.
Annyi pályázó, mint égen a csillag
Kedden ki is írták a pályázatokat, amelynek anyagáért meg is rohamozták a hivatalt. A pályázaton bárki részt vehetett, aki a feltételeknek megfelelt. A polgármester beszámolója szerint a pályázati anyag megszerzése után sokan az okmányirodát is célba vették, vállalkozói igazolványokért.
A pályázatnak elég szoros volt a határideje, csütörtök (május 14.) délelőtt 9 és 10 óra között már le is kellett leadni a hivatlban. A 26 illemhely üzemeltetésére több mint 100 pályázat érkezett (sokan voltak olyanok, akik egyszerre több helyiség működtetésére is pályáztak), azonban közel a pályázatok fele érvénytelennek bizonyult.
Itt tartunk most
A tegnapi nap folyamán sor is került a pályázatok eredményének kihirdetésére a siófoki nagystrand előtt, hiszen a mai napon már nyitni kell a mosdókat is. A Sonline szerint komoly rendőri jelenlétet is biztosítottak az eredményhirdetéshez, azonban csak a nagystrandi vécék kiosztását kísérte kisebb-nagyobb morajlás. A lap információ szerint ezekért a mosdókért korábban 8-900 ezer forintot is fizetett a Balaton-parti Kft. a négy hónapra. Az eredményhirdetés végén többen csalódottan távoztak, mert sokan nem “kapták vissza” a vécéjüket.
Természetesen az ügyben megkerestük a Balaton-parti Kft. ügyvezetőjét is, aki nem kívánt nyilatkozni, hanem inkább átirányított minket dr. Szövényi András, kereskedelmi vezetőhöz, akinek e-mailben tudtuk feltenni kérdéseinket. Szívesen hallottuk volna az ügyvezető véleményét is az üggyel kapcsolatban, hiszen mégis csak ő volt az, aki beszámolt a polgármesternek. Valamint ezzel kapcsolatban az a kérdés is felmerül, hogy személy szerint, akkor ki is kapta a listát.
Levelünkre ezidáig választ nem kaptunk, illetve megpróbáltuk telefonon is keresni dr. Szövényi Andrást, azonban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a mai napon semmiképpen nem fogjuk tudni elérni, egész nap ügyeket intéz. Valószínűleg az illemhely átadásoknál kell neki is részt vennie.