Az időjárás miatt a Balaton körül is számos hétvégi programot kellet részlegesen módosítani, vagy teljes egészében lemondani. Így volt ez Csopakon is, ahol ezen a hétvégén bor piknikkel, pünkösdi király, és királynő választással is készültek volna. Egyúttal most adták volna át ünnepélyesen azt a parkot, melyben a kültéri fitnesz eszközökön kívül, több mint húsz féle sásliliom és egy igazi különlegesség, mezítlábas ösvény kapott helyet.
Eddig főleg fürdőkben találkozhattunk, a talp reflexzónáit stimuláló jótékony hatású taposó medencével, most azonban Csopakon egy kétszáz méteres mezítlábas ösvény készült. – A különféle méretű kövektől elkezdve a fenyőtobozon és meggymagon át, a térkő burkolatig találhatók különféle elemek ebben a mezítláb használható ösvényben – mondta Ambrus Tibor Csopak polgármestere. Hozzátette üde színfoltja lesz a parknak a kerékpárút mellé telepített, több mint húszféle sásliliom, mely a remények szerint egész nyáron virágzik majd.
Csopak egyik erőssége a családbarát strand
De nemcsak a park újult meg. A csopaki strandon is számos újdonsággal és fejlesztéssel várják a látogatókat. – Felújítottuk a keleti vizes blokkot, erre már nagyon ráfért. Úgy vettük észre, hogy az öltözők nem annyira kihasználtak, így azok rovására megnagyobbítottuk az illemhelyek számát. De vásároltunk légvárat a gyerekeknek, füvesítettünk, virágosítottunk, és a homokfövenyt is megújítottuk. Felújítottuk a csúszdát is, mely tavaly új, kamikaze elemmel bővült – egészítette ki Csopak polgármestere.
Ritka kilátás a Csákány-hegyi kilátóból
A település életében szintén közelmúltbeli fejlesztés a Csákány-hegyi kilátó újjáépítése, melyet a Csopaki Erdőbirtokossággal végeztek közösen, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal támogatásával. – A régi, életveszélyes kilátó helyére egy vadonatúj, jóval magasabb került. Egészen különleges kilátásban lehet része annak, aki idelátogat. Talán nincs még egy hely a Balatonon, ahol a Tihanyi-félsziget fölött át lehet látni. De látszik innen az egész keleti és nyugati medence, utóbbinál, ha nem is Keszthelyig, de Fonyódig, Fenyvesig el lehet látni.
Hirdetés
De számos fejlesztést terveznek a jövőben, melyek pályázati kiírásra várnak. A tervek között szerepel egy nyári szabadidőközpont a parkoló feletti domboldalon. Szabadéri színpaddal, parkkal, különféle szolgáltatásokkal, de tervbe van véve egy háromhektáros családi kemping megvalósítása is.
Születésnaposoknak ingyenes a Csopaki strand
Érdemes tehát Csopakra látogatni, főképp a nyáron születetteknek, mert a csopaki strandot az ünnepeltek ingyenesen használhatják. Egyúttal jó útba ejteni az új parkot, és a különleges kilátásért megéri felkapaszkodni a Csákány-hegyi kilátóba. Az évben még számos programmal várják a látogatókat.
Csopakabana, hal, bor és fröccs is a nyári programok között
A nyári programok sorát Balatonfüreddel és Tihannyal közösen szervezett Balatoni Hal és Borünnep nyitja, majd folytatódik a sor a júliusi Csopaki Fröccsfesztivállal, augusztusban a Csopakabana programmal, végül augusztus 20-a előtt a Csopaki Napokkal zárul a nyári forgatag.
Fotók: Ambrus Tibor