Minderről közösségi oldalán számolt be dr. Lengyel Róbert miután levették a legutóbbi képviselő-tesületi ülés napirendjei közül az önkormányzat tulajdonában lévő Balaton- Parti Kft-nél történt vizsgálatról szóló jelentés megtárgyalását, miután hiányosságokra hivatkozott Szajcz Adrián képviselő. A vizsgálat azután indult, hogy Dr. Lengyel Róbert megválasztását követően az összes önkormányzati tulajdonú társaságnál átvilágítást indítványozott annak érdekében, hogy megnézze, a szabályoknak megfelelően működtek-e. A vizsgálat lezajlott, ám nem tudták megtárgyalni. Az ülést követően hoszabb Facebook bejegyzésben tette közzé ezzel kapcsolatos véleményét Siófok polgármestere.
– Reagálnom kell, mert a Balaton-Parti Kft. átvilágítását végző, általam nagyra becsült hivatali dolgozók és külsős szakértő lelkiismeretes és alapos munkáját igaztalanul kritizálja. Sületlenségeket ír, ráadásul folyamatosan a FIDESZ frakcióra hivatkozva. És teszi ezt úgy, hogy talán ez volt az első vizsgálati jelentés, amelyet életében látott. (Nos, már elemeztetem az ominózus jelentést abból a szempontból, hogy közérdekű adatként részleteiben, vagy teljes egészében tárható-e a közvélemény elé. Annál is inkább teszem ezt, mert már van ilyen jellegű állampolgári, írásban beterjesztett igény, amit el kell bírálnunk.
Ha az emberek elolvassák, maguk dönthetik majd el, hogy dilettánsok elmélkedése, vagy szakemberek által tett, a társaság eddigi működését illetően, nem éppen hízelgő megállapítások sokasága-e.) Szóval a vizsgáló bizottság tagjainak nevében is, kikérem magamnak ezt a lejáratásukra is alkalmas irományt, bárki is fogalmazta meg. Egyébként pedig, amióta közzé tettem, hogy elkészült ez a bizonyos jelentés, azóta trollok bombázzák az oldalamat, létrejött egy arc és név nélküli FB oldal, amelyen kizárólag engem ekéznek, támadnak, a következő cég átvilágítását, ha időlegesen is, de megtorpedózta a testületi többség, tegnap botrányos testületi ülés zajlott, elkezdtek olyanok is “mocorogni” akiknek tavaly október után, inkább csendben kéne maradniuk.
Mire gondoljak ebben a helyzetben? Miért fáj a tisztánlátás igénye egyeseknek ebben a városban? – teszi fel a kérdést Dr. Lengyel Róbert közösségi oldalán.
Hirdetés
A siófoki Fidesz frakció sajtóközleményt adott ki a témával kapcsolatban:
„A szakmaiatlan és elfogult átvilágítás helyett független és felelős vizsgálatot a Balaton-parti Kft-nél, és dinamikus, új vezetést a Balatoni Hajózási Zrt-nél. A siófoki képviselő-testület május 18-án megtartott rendkívüli ülésén a Fidesz frakció e célok mentén hozta meg döntéseit.” – áll a közleményben. A frakció álláspontja szerint jelenleg nem áll rendelkezésre olyan korrekt szakmai vizsgálati jelentés, ami alkalmas lenne bármilyen következtetés levonására a Balaton-parti Kft. ügyében. „Pénzügyi, gazdasági kérdések helyett ugyanis – többek között – esztétikai megállapításokat tesz, ezáltal alkalmatlan megalapozott tulajdonosi döntés meghozatalára.
Ahhoz, hogy a képviselő-testület elé egy minden tekintetben elfogulatlan vizsgálat következtetései kerülhessenek, másik átvilágítási dokumentációra van szükség” – fogalmaz a közlemény, amely arról is említést tesz, hogy az önkormányzat gazdálkodását korábban az erre hivatott szakmai szervezet, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálta, amely mértékadó lehetett volna az önkormányzati tulajdonú társaság esetében is.
A frakció visszautasítjotta, hogy bármit a szőnyeg alá akarna söpörni. A közlemény szerint szándéka, hogy korrekt, szakmailag megalapozott javaslatot tegyen a Balaton-parti Kft. és a holdinghoz tartozó cégek teljes körű átvilágítására azzal, hogy a vizsgálatot az arra hivatott állami szervezet végezze el. Csak így biztosítható, hogy magas szakmai színvonalú, független anyag kerüljön a képviselő-testület elé, amely alapján döntések hozhatók – fogalmaz a Fidesz frakció közleménye.