112 Somogy

Presszóba, kávézóba, sörözőbe és dohányboltba is betört – elfogták

Rendőrkézen a betöréssorozat gyanúsítottja. Fotó: Police.hu
Rendőrkézen a betöréssorozat gyanúsítottja. Fotó: Police.hu

A Kaposvári Rendőrkapitányság 1 rendbeli lopás bűntett, 2 rendbeli lopás bűntett kísérlet, 1 rendbeli lopás vétség, valamint 1 rendbeli lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy taszári lakos ellen. 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. május 20-án 22 óra 30 perc és 2015. május 21-én 7 óra 20 perc közötti időben ismeretlen tettes Kaposváron, egy Füredi utcai presszó ajtaját befeszítette, és onnan a kasszából készpénzt lopott el. Ugyanebben az időszakban a kaposvári Honvéd utcában szintén ismeretlen tettes egy kávézó üvegajtaját betörte, ahonnan egy pénzkazettát tulajdonított el a benne lévő készpénzzel együtt.

Ezután egy közeli söröző ajtaját befeszítette, amely során megsebesítette magát, azonban az egységből nem vitt el semmit. A szomszédos dohánybolt, valamint étterem ajtaját is megpróbálta befeszíteni, sikertelenül.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. május 21-én 7 óra 33 perckor érkezett bejelentés egy helyi áruházból, amely szerint egy véres ruhájú, gyanúsan viselkedő férfit kísértek az irodába a biztonsági őrök.

Hirdetés

A rendőrök megállapították, hogy a 24 éves férfi, aki többszázezer forint értékű árucikket pakolt a bevásárlókocsijába, összefüggésbe hozható a bűncselekmények elkövetésével. A nyomozók F. Tibort elfogták, a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. A rendőrség bíróság elé állítási javaslattal él a gyanúsított ellen.

Forrás, fotó: police.hu

Mit szól hozzá?

hozzászólás