Teljes hosszában felújítják a balatonalmádi Szent István sétányt. Az építkezést két ütemben valósítják meg és májusig be is fejezik.
Nem csak új, ízléses kőburkolatot kap a Szent István sétány, hanem növényekkel és párakapukkal még barátságosabbá varázsolják a területet. Megújul a közvilágítás és segítik a gyengén látók közlekedését is a kövezetbe épített bordázott sávokkal.
A március elején megkezdett beruházást két ütemben valósítják meg. A beruházás összköltsége közel hetvenmillió forint. Az első ütemben a Sóhajok hídjától a teniszpályákig tartó részt újítják meg a Balaton Fejlesztési Tanács pályázatán nyert összegekből. A második ütemben pedig a teniszpályáktól a Wesselényi Strand főbejáratáig tartó szakaszt újítják fel, amelyet az önkormányzat már saját forrásból valósít meg.
A felújításhoz kapcsolódóan a vasúti aluljáróban már felszerelték az új, az akadálymentesítést szolgáló korlátokat, amelyet a MÁV Zrt. – az önkormányzat hozzájárulásával – saját költségén végeztetett el.
Hirdetés
A teljes beruházás várhatón legkésőbb május közepéig teljes egészében befejeződik. A szezon kezdetén a helyieket és a nyaralókat is már a modern Szent István sétány várja majd.
A következő évben a tervek szerint a parkoló és a strand utáni rövid szakasz is megújulhat majd. Jelenleg az önkormányzat keresi a forrásokat és pályázati lehetőségeket.
A felújítás kezdetén az Öböl TV a főépítészt, Bogdán Lászlót kérdezte a beruházásról:
