Szorgosan dolgoznak a munkások a balatongyöröki templom körül, ugyanis a munkálatoknak Pünkösdig el kell készülnie. A Balaton-part rekonstrukcióján belül most a templom környezete újul meg.
A felújítás keretén belül elbontották a zárt kerítést, amely az egyház nyitottságát is hivatott jelképezi. A felújítás első ütemében a templom melletti tér újul meg, a második ütemben pedig majd a vasútállomás felé vezető szakasz is megújul.
A munkálatokat Balatongyörök Önkormányzata finanszírozta. A Keszthely Televízió kérdésére Bíró Róbert, a község polgármestere elmondta, hogy ugyan az Egyházközség keresi a pályázati lehetőségeket, az önkormányzat segítségére a jövőben is számíthatnak, hiszen a település anyagi helyzete lehetővé teszi ezt.
Hirdetés
A templom körüli tér felújításának második ütemére Pünkösd után kerül sor. A balatongyöröki templom körüli tér megszépülése után pedig a templom falának rendbehozatalára koncentrálnak majd.
