A világ körül

Hitelrontás miatt félmillió dollárra perel három kínai céget a KFC

KFC - perel

A vállalatot rossz színben feltüntető álhírek terjesztése miatt a sanghaji bíróságon perel három kínai céget a KFC-t birtokló amerikai Yum! Brands, mely továbbra is korábbi minőségi botrányainak következményeit szenvedi el a kelet-ázsiai országban.

A cég kínai nyelvű honlapján úgy fogalmazott, a három kínai cégtől a kínai közösségi médián terjedő, “rémhírek” miatt, összesen 4,5 millió jüant (207 millió forint) és nyilvános bocsánatkérést követel. A legnépszerűbb csevegőprogramon, a félmilliárd felhasználónál is többet egybe gyűjtő WeChaten és a háromszázmilliós Sina mikroblogon több ezerszer továbbított álinformációk közt szerepelt például, hogy a KFC mutáns, nyolclábú és hatszárnyú csirkéket nevel, illetve, hogy a cég termékeiben kukacokat találtak a fogyasztók.

Hirdetés

Az állításokat képekkel is igyekeztek alátámasztani a terjesztőik. A Yum! Brands hivatalosan is tagadta az állításokat, hangsúlyozva, hogy a médiacégek érdeke a kínai emberek félrevezetése és a KFC rossz hírének keltése. A vállalatot azért is kifejezetten érzékeny időben hozták hírbe, mivel még nem heverte ki a beszállítóit érintő minőségi botrányainak következményeit a globális eladásainak felét felvevő kínai piacon.

Két éve hormonnal és antibiotikumokkal kezelt alapanyagokat, tavaly újrafeldolgozott, átcímkézett húst felhasználó beszállítói vetették vissza a cég eredményeit. Az első negyedévet a vállalat 1,26 milliárd dolláros nyereséggel zárta, mely 9 százalékkal kevesebb a tavalyi év hasonló időszakához képest, eladásai hasonló mértékű, 9 százalékos visszaesést mutatnak.

Mit szól hozzá?

hozzászólás