Tapolcai választás

Lélektanilag fontos a Fidesznek a tapolcai választás megnyerése

Csizmadia László
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke beszédet mond a CÖF és a Békemenet-szervezők civil autós zarándoklatának sümegi állomásán. Fotó: Varga György

Lélektanilag lenne fontos, hogy az április 12-ei tapolcai időközi választást megnyerje a Fidesz-KDNP – mondta Bayer Zsolt újságíró a Civil Összefogás Fórum és a Békemenetet szervezők nagygyűlésén hétfő este Sümegen.

A helyi művelődési házban több mint 250 ember előtt a publicista hangsúlyozta: azért fontos ez a mandátum, hogy a jobboldali közösség visszanyerje önbizalmát.

Hétfő délután a szervezők autóval érkeztek Sümegre, ahol a kegytemplomban tartott szentmise után több százan vonultak át zászlókkal a művelődési házba.

Bayer Zsolt a veszprémi időközi választás eredményét úgy értékelte: a voksolás megmutatta, hogy az egyesült összbaloldal “egy darabbal több embert nem vitt el az urnákhoz”, viszont azokat, akik korábban elmentek rájuk szavazni, most is elvitte.

A Fidesz-szavazók közül viszont tízezer ember otthon maradt, kivárt, de nem ment el másra voksolni

– tette hozzá.

Ennek hátterében Bayer Zsolt egyrészt azt látta, meg akarták büntetni a Fideszt, másrészt azt, hogy három nyert választás után a fideszes szavazók nem voltak motiváltak.

Az ellenzék viszont úgy vágyott a sikerre, mint egy falat kenyérre, mert 2006-óta nem nyertek semmit sem

– mondta.

Hirdetés

Ifj. Lomnici Zoltán, a szervezet szóvivője a sümegi felvonulás kapcsán kijelentette, az itt vonuló néma, nyugodt tömeg tanúbizonyságát adja, hogy az erőt fel lehet mutatni csendben és békésen is, nem csak hangosan és kiabálva.

A CÖF és Békemenet-szervezõk nagygyûlése Sümegen

Résztvevők érkeznek a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Békemenet-szervezők civil autós zarándoklatának sümegi állomására.

Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum elnöke kijelentette: a keményen dolgozó magyar embereknek a nyugati szakmai körök szerint is jó kormánya van, amit Magyarország felminősítése is mutat.

A magyarországi demokrácia erős többségű társadalmi kohéziót jelent, miközben érvényesülnek a jogállamiság kritériumai. Az ország 2010 óta elindult fejlődése az addig még soha nem látott nemzeti összefogásnak köszönhető – vélekedett.

Fenyvesi Zoltán, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a választás tétjeként azt jelölte meg, hogy a 12 ezer milliárd forintos fejlesztési forrásokból mennyit sikerül a választókerületbe hozni. Várakozásai szerint óriási lesz a harc, mert mind a 106 választókerület képviselője szeretne minél több támogatást térségének.

Legfőbb céljaként a munkahelyteremtést jelölte meg. Hangsúlyozta, minden olyan programot támogat, amely “a korán kelő, keményen dolgozó embereket”, akik “a vállukon viszik az országot” segíti.

 

Mit szól hozzá?

hozzászólás