Összeszámolták a tapolcai választás utolsó, mintegy 500 szavazatát, ám ezek sem változtattak a vasárnap esti eredményen. Rig Lajos, a Jobbik jelöltje nyerte el a parlamenti mandátumot.
Rig Lajos nyerte a mandátumot a vasárnap tartott tapolcai időközi országgyűlési választáson – nyilatkozta az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője az MTI-nek csütörtökön, miután megszámolták a szavazatokat abban a szavazókörben, amelyben bevárták a külföldön leadott voksokat.
A végleges eredmény szerint nem változott meg a vasárnap kialakult sorrend: Fenyvesi Zoltán (Fidesz-KDNP) lett a második, Pad Ferenc (MSZP-DK) a harmadik.
Ughy Jenőné elmondta, hogy a választási bizottság csütörtöki határozata alapján a mandátumot 10 608 szavazattal Rig Lajos kapta.
A választási iroda vezetője kifejtette: a vasárnapi időközi választás eredménye csütörtökön vált véglegessé, miután a 11 külképviseleti szavazatot egy előre kijelölt szavazókör felbontatlanul lezárt urnáiban lévőkhöz keverték, az átjelentkezéssel szavazó 52 ember voksaival együtt, és a voksokat a kijelölt szavazatszámláló bizottság összeszámlálta. Az 535 szavazólapból 2 érvénytelent találtak az urnában.
A bizottság jegyzőkönyvet állított ki a választás szavazóköri eredményéről, és mivel így már valamennyi szavazókör eredménymegállapító jegyzőkönyve rendelkezésre állt, az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság megállapította az időközi választás eredményét.
Eszerint Rig Lajos a szavazatok 35,49 százalékát szerezte meg, Fenyvesi Zoltán 34,27 százalékot, Pad Ferenc 26,2 százalékot, Sallee Barbara (LMP) 2,02 százalékot kapott. Több jelölt nem ért el az 1 százalékot.
Vasárnap a szavazatok 99 százalékos összesítése után is Rig Lajos állt az élen, a közte és a második Fenyvesi Zoltán között azonban csak 261 voks volt a különbség, ami kisebb volt, mint a külföldi szavazatok hazaérkezése miatt akkor meg nem számolt voksok. Az utolsó szavazókör szavazatainak csütörtöki megszámlálása után ez a különbség 365-re nőtt.
A bizottság határozata ellen vasárnap 16 óráig lehet fellebbezést benyújtani, hivatkozni a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára vagy a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére lehet.
A tapolcai időközi választáson a névjegyzékben 71 883-an szerepeltek, ebből 30 031-en szavaztak, ebből 29 891 voks volt érvényes.
A tapolcai választás jelöltjei és kapott szavazataik száma
- Antal Tamás 10 (független)
- Ács László 62 (Zöldek Pártja)
- Blazovich Tímea 45 (Földművelők-Gazdálkodók és az Új Élet Rendszerváltó Pártja – FGRP)
- Borbély József 63 (független)
- Busi Erika 16 (független)
- Czigler László 116 (független)
- Csányi Gyula Sándor 10 (független)
- Daróczi Sándor Józsefné 8 (független)
- Fecser János Gyula 28 (független)
- Fenyvesi Zoltán 10 243 (Fidesz-KDNP)
- Filemon Kristóf 63 (Munkáspárt)
- Galyas István 6 (független)
- Horváth Magdolna 44 (MIÉP)
- Köröskényi Kálmán 49 (független)
- Ladányi György 10 (független)
- Pad Ferenc 7830 (MSZP-DK- Magyar Szolidaritás Mozgalom)
- Rig Lajos 10 608 (Jobbik)
- Sallee Barbara 605 (LMP)
- Sinkáné Vati Júlia 15 (független)
- Szepessy Zsolt László 40 (Összefogás Párt)
- Törökné Juhász Ilona 14 (független)
- Turcsán Mihály 6 (független)
Hirdetés
