Közélet Siófok

A MÁV inkább “bagolybarát” marad

Siófoki bagolyvonatok
A MÁV szerint biztonságosabb is éjszakánként vonattal közlekedni. (A fotó illusztráció)

Az utasok száma igazolja az úgynevezett “bagolyvonatok”, azaz a késő éjszakai járatok szükségességét a MÁV a szerint. A vasúttársaság elsősorban közbiztonsági kérdésként tekint a problémára.

Ahogyan azt korábban megírtuk dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere és a városi rendőrkapitány szeretné kezdeményezni a MÁV-nál, hogy szüntessék be a bulituristákat szállító, úgynevezett “bagolyvonatokat”. Indoklásuk szerint az ezekkel a vonatokkal érkező fiatalok gyakran ittasak, amely miatt fokozott rendőri jelenlétre van szükség, hogy megakadályozhassák a garázdaságokat, illetve a vandalizmust. A polgármester azt is hozzátette, hogy a városnak minőségi turizmusra van szüksége.

A MÁV-Start a Sonline.hu érdeklődésére elmondta, hogy közszolgáltatási személyszállító társaságként elsősorban a közlekedési igények kielégítését tartja elsődleges feladatának. A későesti vonatokra nem csak a bulizni induló fiatalok tartanak igényt, hanem a szüleik is, hiszen így gyermekeik biztonságban tudnak visszajutni a szállásukra vagy otthonukba, az egyéni közúti közlekedés veszélyeztetése, illetve kockázatai nélkül.

Hirdetés

Magas a “bagolyvonatok” kihasználtsága

A vasúttársaság szerint az elmúlt menetrendi időszakban a “bagolyvonatok” az átlagosnál nagyobb kihasználtsággal közlekedtek. Ugyan a jegyváltási hajlandósággal akadtak problémák, ám ezek a megfelelő ellenőrzési és biztonsági intézkedésekkel könnyedén kezelhetőek.

A MÁV szerint az utasok száma alátámasztja a “bagolyvonatok” szükségességét. A társaság azonban nyitott az önkormányzattal és a rendőrséggel való egyeztetésre, ám véleményük szerint az összehangolt fellépéssel küszöbölhetőek ki a kellemetlen jelenségek, a fiataloknak továbbra is biztosítani kell a vonatokkal való hazajutást. A vasútőr szolgálat, a vasutas polgárőr egyesületek és a rendvédelmi szervek közös munkájával kell felszámolni a problémákat, a menetrendhez pedig csak a legvégső esetben szabad nyúlni.

Mit szól hozzá?

hozzászólás