Balatonfüred Programok

A sokszínűség jegyében telik a Pünkösd hétvége Balatonfüreden

Vaszary Galéria
A Vaszary Galéria több programnak is helyet ad majd, mint például a Tea Picassóval című irodalmi estnek is. Fotó: Vaszary Galéria

Immár 13. alkalommal kerül megrendezésre a Balatonfüredi Művészeti Fesztivál – idén is a sokszínűség jegyében. A 4 napos fesztiválon a sok különféle műfajú zenei produkció mellett lesz táncszínházi előadás, irodalmi est, és tárlatvezetés a Vaszary Galériában.

Pénteken fellépnek majd a Balatonfüredi Világzenei és Improvizációs Tábor tanárai, Frankie Látó hegedűművész vendégszereplésével. Szombaton Halász Judit énekel majd a gyerekeknek, Vasárnap a Herczku Ágnes és a banda koncertje lesz. A Túlpart együttes családi koncertjét hétfőn tartja a Kisfaludy színpadon, este pedig a pünkösdi hosszú hétvége és a Művészeti Fesztivál zárásaként a „Piros” Templomban Tolcsvay László és Tolcsvay Béla Magyar Miséjét lehet majd meghallgatni.

Több program kapcsolódik a Vaszary Galéria Picasso és Capa kiállításához is. Szombaton este Tea Picassóval címmel Máté P. Gábor színművész irodalmi estje lesz. Vasárnap 11-től tárlatvezetésen vehetnek részt a Vaszary Galéria kiállításain. Az augusztus 9-ig látható Picasso grafikák mellett, Jean Cocteau Picassóról és bohém baráti köréről készült fényképeit és Robert Capa fotográfiáit lehet majd avatott vezetéssel megtekinteni. Június 7-ig látogatható Hamvas Béla „Utak a teljesség felé” című életmű kiállítása is a Vaszary Galériában.

Görbe tükröt tart a mai kor emberének a GGTánc Eger előadása szombat este a Kisfaludy Színpadon. Az „álrealityk” amatőr színészeinek esetlensége is felismerhető Moliére Képzelt Beteg című drámájának táncszínházi előadásán.

Hirdetés

A családokat pünkösdi viseletkészítés várja a Vaszary alkotóműhelyben szombat délelőtt, vasárnap délután pedig pünkösdi kézműves játékkészítés, koszorúfonás lesz a Kisfaludy Galériában.

A fesztivált a Város befogadó színháza, a Kisfaludy Színház szervezi.

A Balatonfüredi Művészeti Fesztivál részletes programjáról itt tájékozódhat.

Mit szól hozzá?

hozzászólás