Helyrehozták Balatonföldvár nyugati városrészében, a Magaspartot a Balaton parttal összekötő csigalépcsőt, amely még a korábbi löszfalomlás következtében szenvedett károkat.
Kanyargós lépcsők során juthatunk le Balatonföldvár nyugati városrészében a Magaspartól a Balaton partra. Az arrafelé nyaralók maguk is biztosan találkoztak a jellegzetes lépcsővel, amely hosszasan kanyarog lefelé. (A strandról felfelé menet pedig még hosszabban.)
A Kemping utca végén lévő, a kilátóhoz vezető csigalépcsőben a környezetében bekövetkezett löszfal omlás miatt keletkeztek károk. Az önkormányzat 2013-ban és 2014-ben is 25 millió forintos vis major támogatás nyert el a lépcső helyreállítására. Ehhez pedig a város további 10 millió forintot biztosított.
Hirdetés
Ennek köszönhetően teljes egészében megújulhatott balatonföldvári csigalépcső. Stabilitását 22 horgonyzási pont, 47 mikro cölöpös alátámasztás és 7,5 tonna vasszerkezet biztosítja. Az építkezés során új korlátrendszert építettek, megerősítették a korábban leomlott löszfalat, valamint a veszélyes növényzetet is eltávolították.
A megújult Csigalépcső mind esztétikai megjelenésében, mind a Magaspartot a Balaton parttal összekötő funkciójában jelentős és fontos lépés Balatonföldvár eddig nem kellő hangsúlyt kapott nyugati városrészének fejlesztésében
– írja oldalán az önkormányzat a csigalépcső megújításával kapcsolatban.
A képviselő testület a későbbiekben tervezi még a lépcsősoron elhelyezkedő 5 kandeláber cseréjét is.