Ajánló Programok Veszprém

Művészetek Völgye több ezer programmal idén is

Művészetek Völgyée július 24. és augusztus 2. között
Művészetek Völgyée július 24. és augusztus 2. között

Számos helyszínen több ezer program várja a látogatókat az idén fennállásának 25. évét ünneplő Művészetek Völgyében július 24. és augusztus 2. között.

Az évforduló megünneplésére új helyszínként jelentkezik idén a kapolcsi Törzskávéház, ahol olyan helyi lakosokkal, szervezőkkel, zenészekkel és művészekkel találkozhatnak az érdeklődők, akik kulcsszerepet játszottak a fesztivál történetének elmúlt évtizedeiben.

Mindez elsősorban nem a nosztalgiázás, hanem a tapasztalatainknak a következő generáció számára való átadása miatt fontos – tette hozzá a Márta István, aki felidézte, hogy 25 évvel ezelőtt nem gondolták, és nem is tervezték, hogy ilyen hosszú időn keresztül minden évben lesz Művészetek Völgye.

Hirdetés

A fesztiváligazgató kitért arra is, hogy a rendezvénynek helyszínt adó három Balaton-felvidéki falu – Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend – között idén is jár a “csigabusz”, valamint most először elektromos autók is segítik a közlekedést. További újítás az az internetről letölthető mobilalkalmazás, amely nem csupán megkönnyíti a parkolást, de percről-percre nyomon követhetőek vele a fesztivál eseményei.

A 25. Művészetek Völgye teljes programja a www.muveszetekvolgye.hu internetes oldalon érhető el. – mondta el a M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában Márta István, a fesztivál igazgatója.
Fotó: Művészetek Völgye Facebook

Mit szól hozzá?

hozzászólás