Ajánló Programok Tihany

Ön lesett már meg ürgét? Most megteheti Tihanyban

Ürgeles Tihanyban
Ha még nem látott testközelből ürgét, most megteheti. Fotó: Jan Svetlík

Az ürgék tavaszi nyüzsgését leshetik meg azok, akik ellátogatnak Tihanyba, a kiállításokkal és versekkel tarkított ürgepiknikre.

Az év emlősének választott ürgét a látogatók teleszkópok segítségével figyelhetik majd meg, valamint a természet fotózás titkaiba is betekinthetnek Vincze Bálint természetfotós Ürge mese című kiállításán keresztül.

Az Ürgepiknikre érkező előadók segítségével megismerkedhetnek Magyarország természeti állapotát figyelő Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszert, valamint a hatodik éve működő Vadonleső Programot, a Belső-tó partján pedig ürgelyuk-számlálásban vehetnek részt.

Hirdetés

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őrszolgálatvezető-helyettese, Nagy Lajos MTI-nek elmondta, hogy az ürgeállomány az ember tájátalakító tevékenységének következtében meglehetősen megcsappant. Magyarországon egyelőre viszonylag nagy egyedszámú ürgeállományt találunk, közülük is kiemelkedik mintegy 30 ezres állományával a Balaton-felvidéki Nemzeti Park – fűzte hozzá.

Drága kis állatok az ürgék

Az idei esztendőben az év emlősének az ürgét választották, azzal a céllal, hogy ráirányuljon a figyelem őshonos emlősállatunkra, elősegítve megismerését és hatékonyabb védelmét. Erre többek között azért van szükség, mert ezek az állatok olyan fokozottan védett madarak táplálékai, mint a kerecsensólyom vagy a parlagi sas.

Az ürge természetvédelmi oltalom alatt álló, fokozottan védett rágcsálónk, pénzben kifejezett értéke 250 ezer forint. A nyár végétől egészen a tél végéig dermedt téli álmot alvó állatok hímjei korábban felébredve területet foglalnak, hogy a később ”álmosan” előbújó nőstényeket már rendezett területi viszonyok között várják, majd benépesítsék a területet. Ennek a tavaszi nyüzsgésnek lehetnek tanúi a piknik látogatói.

Mit szól hozzá?

hozzászólás