Ajánló Keszthely Közélet Siófok Veszprém

Siófok = Sin City?

Siófok Sin City

Frissült az Otthontérkép bűnözési térképe, a 2014-es adatokkal. A térkép segítségével megnézhetjük, hogy az ország mely pontján, mennyi és milyen jellegű bűncselekmények történnek. Sajnos ez alapján Siófok ismét a legbűnösebb nagyvárosok lista elején végzett

A legfrissebb hivatalos, rendőrségi adatokból, amelyek Budapest összes kerületét és 45 nagyvárost ölelnek fel kiderül, hogy a tavalyi évben országos szinten kevesebb bűncselekmény történt.

A tíz legbűnösebb város listáját sajnos idén is Siófok vezeti, megelőzve Miskolcot és Szekszárdot. A nyolcadik helyen pedig Keszthely is feltűnik.

A nyár fővárosában a szezonban többszörösére emelkedik a város népessége, így nem csoda, hogy főleg a tolvajlásra szakosodott bűnözők is előszeretettel látogatják a várost. Valószínűleg Keszthelyen is ugyanez a helyzet, mint a Balaton második legnagyobb városa, szintén nagy számú nyaralót és turistát vonz.

Hirdetés

Azonban jó hír, hogy a listaelsőség ellenére Siófokon már jelentősen visszaesett a bűncselekmények száma. Míg 2013- ban ezer főre átlagosan 87 bűncselekmény jutott, addig tavaly már csak 47. Azaz felcsillant a remény, hogy Siófok továbbadja a “legbűnösebb város” stafétáját. Amúgy a térkép tanulságai alapján főleg az Aranyparton és a városközpontban történnek bűncselekmények, azaz tényleg főként a nyaralókra, turistákra szakosodtak a bűnözők.

Keszthely a lista nyolcadik helyét egy kicsit “biztosabban” tartja. A 2013-as évhez képest ugyan itt is csökkent a bűnözés, de jóval kisebb, csak néhány tizedes arányban.

Azonban a legkevésbé fertőzött városok között is találni környékbeli érdekességet. Veszprém városának sikerült bejutnia a 10. helyre, azaz a tizedik legkevésbé veszélyes város bűnözés szempontjából.

Mit szól hozzá?

hozzászólás