Az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére kiterjesztette és egyúttal másodfokúra emelte a péntekre korábban kiadott hőség miatti figyelmeztetését. A maximumhőmérséklet délután 30-33 Celsius-fok között alakul, késő este is csak 19-24 fokig esik vissza a hőmérséklet.
OMSZ: Másodfokú figyelmeztetés az ország nagy részén
Az MTI-hez péntek reggel eljuttatott veszélyjelzés szerint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest, a Balatonnál Somogy és Zala megyében, valamint Budapesten a tartós hőség miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben.
Az ország egyre nagyobb területén 25 Celsius-fok körül vagy a fölött alakul a középhőmérséklet – írták, hozzátéve: bár az ország döntő részén továbbra sem lesz csapadék, délután és este elvétve előfordulhatnak rövid zivatarok. Erre nagyobb esély az ország északkeleti harmadán van. A zivatarhoz óránként 75 kilométeres szél, jelentős csapadék és kisméretű jég társulhat. Kis valószínűség mellett egy-egy zivatarban 20 millimétert meghaladó csapadék is hullhat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat kritériumai szerinti heves zivatar esélye csekély.
A meteorológiai szolgálat figyelmeztetésében azt írta: a kánikula vasárnap tetőzik. Hétfőn a Dunántúlon már megszűnik a hőség, kedden pedig délkeleten is visszaesik a hőmérséklet – tették hozzá.
Másodfokú hőségriasztás az országos tiszti főorvostól is
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) reggeli tájékoztatása szerint az országos tiszti főorvos csütörtök déltől hétfő éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el.
Az ÁNTSZ arra figyelmeztet, hogy a nagy hőség bárkinél okozhat:
- egészségi panaszokat
- kellemetlen tüneteket
- dekoncentrációt.
Hirdetés
Különösen veszélyeztetettek például:
- a kisgyermekek
- az idősek
- valamint a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők.
A tisztiorvosi hivatal és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri, hogy az elkövetkező napokban mindenki különösen ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre. Kerüljék a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők, valamint a zsíros ételek fogyasztását. A bárki által igénybe vehető légkondicionált helyiségek listája elérhető a fővárosi és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok weboldalán – írták.