Az Országgyűlés a tegnapi nap folyamán elfogadta a vasárnapi zárva tartásról szóló törvény módosítását, amelynek értelmében már a világörökségi területeken sem nyithatnak ki a boltok vasárnaponként.
Tovább szigorodott a vasárnapi zárva tartás. A döntés értelmében:
- Nem nyithatnak ki a boltok a világörökségi területeken sem. Ilyen például Budapest belvárosa, vagy éppen a Hortobágy is.
- Ugyanakkor ezentúl reggel hat óra helyett, már fél öttől várhatják a vásárlókat az üzletek a hét többi napján.
Hirdetés
A Balatoni Szövetség a törvénnyel kapcsolatban már korábban megkereste a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy a turizmus érdekében enyhítsenek az intézkedéseken és legalább azt engedélyezzék, hogy a 200 négyzetméternél kisebb boltokban vasárnap is dolgozhasson alkalmazott. Egyelőre nem kaptak választ a minisztériumtól.
Velence is megpróbált felmentést kérni a boltzár alól, azonban az ő kérésüket hamar elutasította a kabinet.
