Belföld

Nem olajfolt, moszat úszik a Dunán

Szennyeződés a Dunán Kisoroszinál
A kisoroszi Duna-part. Vasárnap vettek észre egy hatalmas foltot a vízen, amelyről kiderült, hogy csak szervesanyag okozza. Fotó: Aktron

Vasárnap észlelték, hogy egy nagy kiterjedésű szennyeződés úszik a Dunán Kisoroszinál, akkor még úgy gondolták, hogy olajszennyeződés okozhatja. Mára laboratóriumi vizsgálatok során megállapították, hogy a szennyeződést szerves anyag, moszat vagy alga okozza.

Szerves anyagot: moszatot vagy algát tartalmaz az a nagy kiterjedésű folt, amelyet először vasárnap délelőtt észleltek a Dunán és a Kis-Dunán Kisoroszi térségében – közölte a vízügyi hatóság vizsgálata alapján a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Hirdetés

Csámpai Attila korábbi tájékoztatása szerint vasárnap délelőtt még azt hitték, hogy olaj vagy olajszármazék okozhatta a szennyeződést, ám a fővárosi katasztrófavédelem mobil laborja, illetve a Fővárosi Vízművektől a helyszínre érkező szakemberek az első mintavétel után kizárták ennek a lehetőségét.

A vízügy vasárnap négy helyről vett mintát, amit egy speciális laboratóriumban 24 órán át analizáltak a folyón úszó folt összetételének pontos meghatározására – magyarázta a szóvivő.

Közlése szerint hétfő délutánra kiderült, hogy nem került környezetre veszélyes anyag a Dunába. A körülbelül ötszáz méteres kiterjedésű folt moszatból vagy algából állt össze, a szerves anyag vélhetően a Kisoroszi térségében közlekedő hajók oldaláról, illetve aljáról válhatott le, esetleg a felkavart iszapból származik. A vízügyi hatóság megállapította azt is, hogy nincs teendő a Dunán úszó folttal, az magától szét fog oszlani – tette hozzá Csámpai Attila.

Mit szól hozzá?

hozzászólás